Mármint a kreativitás. Mert megint kiderült, hogy anyunak is van olyanja. Mindjárt elmesélem.
A történet főszereplője a bringám meg a kaposvári utak. Van egy kosaram elöl, sok minden belefér (persze az sem elég soha), de a sok kátyúnak, javításnak, csatornafedélnek köszönhetően mindig kirázódik belőle a tartalom, ami mély bosszankodásra ad okot hét mint hét. Elkeseredésemben pár hónapja jött a zseniális ötletem, hogy kéne rá valami tetőféle, ami megakadályozza a kirázkódást, mert a lefogatom-a-szatyor-fülét-egy-csipesszel módszer nem bizonyult túl hatásosnak. Fantasztikumba hajló megoldások jutottak az eszembe, mint például venni egy pont beleillő méretű hűtőtáskát és belevarrni, mikoris édesanyám feje felett villanykörte gyúlt, és megkérdezte, hogy mi lenne, ha ő horgolna rá tetőt. Őszintén szólva az összes közül ez volt az egyetlen életképes ötlet, és igencsak jónak is bizonyult.
Én azt le nem tudom írni, hogy hogyan készült, mert horgolni azt nem tudok. Mindenesetre valami fényes, vastag, műanyagszerű madzag volt az alapanyag, és ....horgolni kellett. Értitek.
Körbe peremet neki, meg tetejét. És az oldalára gombokat varrni, a teteje szélre meg akasztókat. Ennyi az, amit erről el tudok mondani. Meg hogy az élet olyan, mint egy doboz bonbon: sosem tudod, mit veszel ki belőle. Nekem most egy csudaszép biciklikosár-tető jutott.
