Óda a szelídgesztenyéhez

Nem állhatom meg szó nélkül, hogy már sokak részéről éreztem az értetlenséget, mikor közöltem, hogy én ilyenkor ősszel az egyik dolog, amit legjobban várok az az, hogy lehessen végre főtt gesztenyét enni. Volt, aki egyenesen azt mondta, hogy nem tudja, hogy néz ki a szelíd változata. Én, aki úgy nőttem fel, hogy a papámék udvarában állt egy nagy fa, és ilyenkor külön program volt, hogy kitapossuk a szép barna terméseket a szúrós héjból; én, aki minden ősszel azóta is annyi gesztenyét főzök, amennyihez csak hozzájutok, értetlenül állok ez előtt a nem-szoktam-főtt-gesztenyét-enni jelenség előtt. Nincs vele semmi baj, csak nekem furcsa. 

Persze érdemes megválogatni, hogy hol vesszük az alapanyagot, én inkább piac, mint szupermarket párti vagyok. És szigorúan tilos a vákumcsomagolt, nyálkás izét megvenni, amit a legkisebb-is-számít áruházban szoktam látni, mert AZ NEM gesztenye, hanem valami földönkívüli borzadmány. Igaz persze, hogy macerás fél órát pucolni, de szerintem abszolút megéri a finom, édeskés, ősz-ízű gyümölcsért cserébe az a kis fáradtság. Addig sem tudok a neten lógni, és semmi mást sem kell csinálni a kezemmel, hanem 30 percre lelassul a világ, és kicsit meg is nyugszik körülöttem.

Szóval gesztenyefőzésre fel, kedves olvasó! 

Először volt Kaposváron zsibvásár

Legalábbis a nagypiacon, és nekünk persze ott kellett lennünk. Már tavasz óta ki akartunk menni a vásárba, hogy a bolhapiacon felkínáljuk másoknak a megunt, nem használt dolgainkat. A lényeg nem is a pénzszerzés volt, hanem hogy megszabaduljunk a sok csetrestől, ami csak a helyet foglalja. Nekem voltak kisebb szőnyegeim, amiket már nem akartam használni, és hát ott a sok használatlan mécsestartó, továbbá dolgok, amiből kettő van, és dolgok, amikről nem is gondolnád, hogy valakinek pont az kell. Furák az emberek, ezt mindig is tudtuk.

A kellemetlen rész: felkelés fél 6-kor. Anyám borogass... A következő fél órát kávé és tea főzésével és termoszokba tuszkolásával töltöttem, aztán irány a piac! Mire fél 7-re odaértünk, egy darab szabad asztal nem maradt. Én nem tudom, hogy ezek az emberek normál esetben mikor kelnek, de már kb. huszan árulták a portékát - senkinek, mivel épeszű ember nem megy ilyen korán piacra. De így működik ez a biznisz: ha azt akarod, hogy legyen helyed, jó korán kell felkelni. Hát vásározó sem lennék, az biztos. A szervezők szerencsére gyorsan felmérték a helyzetet, és hoztak még asztalokat, úgyhogy le is foglaltunk egyet, és kipakolhattunk.

Kaposvári Nagypiac, zsibvásár

Amit én nagyon élveztem, az az egésznek a hangulata volt. Alapban szeretem a kora reggel napszakát, persze a felkelést nem számítva. Minden ébredezik, olyan érzésem van, hogy ma még sok minden szép történhet, hisz annyi visszavan még a napból. Szeretem a piacot is, sok érdekes népet lehet látni, elkapni mókás beszélgetésfoszlányokat. A vásározás hangulata is nagyon kedves volt. Tőlünk balra egy beszédes hölgy árult gyerekholmikat, vele jól elmosolyogtunk a szemben áruló, hangos hölgyön. Tőlünk jobbra szimpatikus fiatalok a használt ruháikkal. Aztán ott volt a gyönygfákat árusító hölgy, aki kémeket küldött, hogy megtudja, mi mennyiért adjuk a miénket, mire mi is kémet küldtünk, hogy megtudjuk ő mennyiért. Beszélgetés, teázás, mosolygás volt a helyzet.

7:26. Itt még csak álmosak voltunk, moslygósak nem.

Az árusítás először kicsit fura volt, egyikünknek sincs kereskedő vénája, de ahogy jöttek a nézelődők, egész jól belejöttünk. Barátságot kötöttünk Gáspárral, aki anyukájával jött, és egyből lecsapott - a dugóhúzóra. Én nem tudom, mért tetszik a kölyköknek a dugóhúzó, de nem ő volt az egyetlen zsengekorú egyén, aki rögtön azt nézte ki magának. Jah, a másik gyerekkedvenc: sarokreszelő tojás. Nem viccelek. Nagyon nevettünk, ahogy a gyerekek egymás után csillogó szemmel nézegették. Aztán ott volt az intellektüel idősebb házaspár,  akik sokallták a gyertyatartó árát, a vásározó, aki keveselte a napszemüvegét, és így tovább. Azt is be kell vallanom, még-tulajdonosként sokszor szinte elszégyelltem magam, mikor a nézelődők a kezükbe vették a randábbnál randább apróságokat, amiken túl akartam adni: a rovarmintás (WTF?!) tartójú gyertyát, az aranyszínben csillámló cipő formájú kulcstartót és így tovább.
Tanulságként azt szűrtük le, hogy nem könnyű ráérezni, mi kell az embereknek. Értetlenül állok például az előtt, hogy egy Hawaii-mintás, halcsontváz alakú (!!!) hűtőmágnes előbb elkel, mint a jó minőségű, kímélt állapotú (évekig vártam, hogy használhassam ezt a kifejezést...) pólók.
Jó hangulatban telt a délelőtt, és némi DIY-ra való pénzmagot is sikerült összeszedni. Ami biztos: nem ez volt az utolsó felbukkanásunk a zsibvásárban. És legközelebb már magunk készítette dolgokat is viszünk.

Lábjegyzet: a dugóhúzót végül egy középkorú hölgy vitte el. Közben elmesélte, hogy a múltkor kénytelen volt a szomszédasszonyától kölcsönkérni egy borbontót, mert neki már régóta nincs ilyen a háztartásban.

Kavics volt - pingvin lett

[Ennek a bejegyzésnek először a "Kő egy pingvin?" cím jutott eszembe, és ez abban a pillanatban annyira fájt, hogy gyorsan el is vetettem a gondolatot.]

Aki ismer, tudja: szeretem a kavicsokat. A kavicsok az én kényszeres és kedves gyűjtögetnivalóim. Dobozok és fiókok mélyén lapulnak zacskók tele kavicsokkal, amiket nem lehetett otthagyni szépségük miatt. Idén fordult elő először, hogy célzatosan szedtem őket, laposat hűtőmágnesnek, és egyéb érdekes-kellemes formájút, amikből még nem tudtam, mi lesz, de lehet akármi.

Az első megvalósult projekt a kavicspingvin lett. Az ötlet onnan jött, hogy nem egy, számomra kedves embernek a pingvin a kedvence. Én is bírom őket, mint a legtöbb fekete-fehér állatot, és a kavicspingvinek elkészítése sem tűnt túl bonyolult feladatnak. Keress "pingvin alakú" kavicsot, fesd feketére, a mellényét fehérre, ruházd fel arccal - et voilá!

A nehézségről. Mert az már törvényszerű, hogy bármit készítesz először, akadnak nehézségek.  Jelen esetben: nem kaptam a hobbiboltban fekete akrilfestéket, sem semmilyen kavicsra használhatót. Befordultam hát az írószerbe, ahol kiderült a számomra eddig ismeretlen tényállás, hogy lehet kapni temperához hasonló kiszerelésben is akrilfestéket (koránt sem jutányosabb áron).

A megfestés nem túl bonyolult, csak biztos kéz kell hozzá, hogy egyenes vonalat tudjunk húzni (tehát a mellény széle ne legyen cikk-cakkos), és hogy egyenletesen tudjuk pöttyözni a szemet; no meg egy kellően vékony ecset. Az arcmintákat google képkeresőben talált pingvinrajzokról csórtam, és bizony elég kedvesre sikerültek.

Rosa canina ... avagy a csipkebogyó

Bizony, és itt az ideje, hogy használjuk azokat a csodás dolgokat, amiket ez a szép évszak ad nekünk. Például a csipkebogyót. Köztudott, hogy rengeteg C-vitamin van benne, és nagyon jó immunerősítő ezekben a hidegebb időkben. A piacon a legkönnyebb megtalálni, de ha van időnk, leszedhetjük magunk is.

Ebben az esetben a felszerelés:

A metszőolló azért kellett, mert így ágakat vághattam le, majd otthon szépen kiválogattam a szebb szemeket.

Leszedtem, megmostam, tálcára raktam, és kerestem egy melegebb helyet (radiátor vagy kályha teteje), hogy szépen megszáradhassanak. Tanácsoltak olyat is, hogy a két végén található feketeséget vágjuk le a szárítás előtt, én ezt nem tettem most meg, reméljük, nem bánom meg.

A száradás után nem kell megijedni, sokkal sötétebbek lesznek a szemek.

A felhasználásakor nagyon kell figyelni, hogy ne a megszokott módon készítsük el a teát, mert akkor szinte minden jótékony hatását elveszti a bogyó. Tehát, amit én tudok: este áztassunk be egy kanálnyi csipkebogyót kb. 2 dl hideg vízbe, reggel szűrjük le, és felmelegítés után fogyasszuk, de tényleg figyeljünk rá, hogy ne forraljuk fel.

Jó szedegetést és kellemes teázást!

Stílusos fények

Következzék egy olyan dolog, ami kicsit felvidíthatja a lelkünket ezeken a borongós, szürke napokon. (Mellé a tea is ajánlott a hatás fokozása céljából!)

Van, hogy így járok: látok valami csudaszép DIY dolgot, megindul a fantáziám, és készítek valami hasonlót, de mégis mást. Arra már nem is emlékszem pontosan, hogy ennek a mécsestartónak mi volt az elindítója, hiszen nagyon sok zsírpapíros/árnyjátékos magunk-készítette csudaság kering a hálón, példának okáért a Pinteresten.

A végtermékhez szükségeltetik:

• befőttes üveg
• megfelelő papír (lásd később)
• decoupage ragasztó meg persze ecset.

A lényeg, hogy eszembe jutott az az igazán szép mintájú, selyempapírállagú csomagoló, amibe a Starbucks bögréimet csomagolták a vásárlások alkalmával. (Reklám helye vagy nem, globalizáció és fogyasztói társadalom ide vagy oda, annak a kávézónak állati stílusosak a dolgai, továbbá számomra sokkal-sokkal többet jelent, mint egy-egy pohár méregdrága kávét.) Ehelyett persze lehet használni bármilyen, selyem- vagy zsírpapír textúrájú papírt. Kerestem egy befőttesüveget, aminek elég nagy volt a szája, hogy könnyen lehessen a mécsest cserélni benne. Aztán decoupage technikával egyszerűen felragasztottam rá a méretre vágott papírt.

Oké, álljunk meg itt egy pillanatra. Az "egyszerűen" - na az egy kicsit túlzás. Nekem a decoupage egy jó ideig mumus volt. Először fadobozzal próbálkoztam, szegény nagynéném szerintem elsősorban elnéző kedvességből örült neki - no meg talán azért, mert csokisdobozról volt szó, ahol ugye a belbecs a lényeg. Aztán valahogy a textilre való ragasztás hozta meg az áttörést, és azt hiszem, most már egész ügyesen használom ezt a technikát. A trükk az lehet, hogy kitapasztaljuk, mennyi a megfelelő mennyiség a ragasztóból, és hogy ne kenjük fel túl nagy erővel, mert könnyen szakad a papír/szalvéta. 

Száradás után kipróbáltam a mécstartót, és úgy találtam, hogy nem jön ki rajta eléggé a háttér és az írás közti kontraszt, úgyhogy átrajzoltam  néhány szót tűfilccel. Az eredmény pedig ez a szépséges és könnyen elkészíthető mécsestartó, tessék nézni:

Végy egy vágódeszkát...

A kreatív ember mindig és állandóan szépíti a környezetét, ebben szeretnénk segítséget nyújtani egy általunk  most szalvétatartóként üzemelő tárggyal, de természetesen sok minden másra is alkalmas lehet.

A felszerelés:

A vágódeszka, amit használtunk kb. 16 cm széles, a szögek pedig rövidebbek voltak, mint a vágódeszka vastagsága. Az anyag itt a jól bevált piros-fehér kockás, de mindenki válasszon a konyhának/étkezőnek megfelelőt.

1. lépés: Az anyagot először a vágódeszka alján rögzítettük, figyelve a ráncosodásra. Íme:

2. lépés: Mindkét oldalt leszögeltük az anyagot.

3. lépés: A két oldalra a már említett farkasfogat használtuk díszítésként, és a segítségével a szögeket is elrejthettük.

Több lépés pedig nincs is. Ámulj világ; elkészültünk!